Szívesen emlékszem a régi szilveszterekre. Akkoriban még nem jártam bulizni, nem is vágytam ilyesmire.
Kisgyerekként a legnagyobb buli az volt számomra, hogy nem kellett este nyolckor lefeküdnöm, fent maradhattam egészen éjfélig. Vagy talán még egy kicsit ennél is tovább. Az év utolsó napja, estéje – csakúgy, mint javarészt a karácsony is – a televízió előtt telt. Mégsem múltak el tartalmatlanul ezek a napok. Nem alibiből bámultuk a mozgó képeket, hogy ne kelljen egymáshoz szólnunk.
Úgy emlékszem, tartalmas műsorokat adtak akkoriban, amit egyrészt érdemes volt megnézni, másrészt pedig lehetett róluk beszélgetni. Adás közben és azután is. Természetfilmeket néztünk, történelmi- és ifjúsági filmeket és úgy rémlik, minden alkalommal, amikor csak vetítették, a Vukot és a Csillagok háborúját. Szerettük az év végi összefoglalókat, amik felelevenítették az elmúlt tizenkét hónap emlékezetes eseményeit itthon, a nagyvilágban és a sportban is. A legeslegjobban mégis a kabaré műsorokat várta mindenki. Nem ripacskodó, erőltetett, izzadtságszagú majomkodásról volt itt szó, hanem igényes nevettetésről. Na és persze ott volt még a Hofi. A szilveszter este fénypontja, amit mindenki nézett, és amiről még utána is mindenki beszélt: – Láttad? Hallottad?
Együtt voltunk, jól szórakoztunk, sokat nevettünk, beszélgettünk és másnap senkinek sem fájt a feje. Ma meg…
Hiányoznak azok a régi, tévénézős szilveszterek.
RTV-tipp, 2009