Kezdődik megint. Még december sincs, még Télapó se volt, de máris zúdul ránk a boltokból, a televíziós reklámokból és az újságok hirdetéseiből: a karácsonyi sokk.
S persze már most nagyon kell szeretnünk a családunkat, gyűjtünk az árva gyerekeknek, pénzt dobunk a hajléktalanoknak, etetjük a kóbor kutyákat és átkísérjük az idős néniket a zebrán. Karácsony estéjén keblünkre öleljük a családot, az egész nyomorult emberiséget és angyalkák repdesnek a szívünk körül. Mert ha mindent jól csináltunk, elégedetten dőlhetünk majd hátra: kipipálva.
Évek óta megfekszi a gyomromat a karácsony, s szentestére tetőzik a feszültség. Az első összeveszés anyukámmal és a húgommal aztán mindig megnyugtat, hirtelen megszűnik a megelőző sokkolás hatására rám nehezedő nyomás. Amíg szenteste is merünk veszekedni, addig nincs baj. Nagyvonalúan megtehetjük, számunkra ez az este sem bír nagyobb jelentőséggel a többinél: mert mi még szilveszterkor is ugyanúgy szeretjük egymást.
Nyugat-Balaton hetilap, 2004