Ha a nevetés hizlal, akkor azok, akik megnézték a L’art pour l’art Társulat Pucér nők ruhában című előadását csütörtökön éjszaka az öcsi Kőfejtőben, bizony jó néhány kilóval gyarapodtak az előadás végére.
Mivel a társulatra tavaly is rengetegen voltak kíváncsiak, valóságos kis haditervet dolgoztunk ki annak érdekében, nehogy véletlenül a kapun kívül vagy a leghátsó sorban rekedjünk. Már egy órával a meghirdetett kezdés előtt, vagyis este tízkor a helyszínen voltunk. Jegyek rendben, következett a helykeresés bonyolult folyamata. Ugyanis mások hasonlóan előrelátóak voltak, tódult a nép a Kőfejtőbe. Kezdetben jó ötletnek tűnt, hogy üljünk fel a Kőfejtő oldalába, így szinte páholyból nézhetjük majd végig a várhatóan ránk zúduló töméntelen hülyeséget. Csak akkor kezdtem kicsit aggódni, amikor bejelentették, a kezdés várhatóan fél órát késik majd a színpad berendezése miatt. Ugyanis sejtettem, ha fél órát mondanak, az még legalább egy óra, én is mindig szépítem a dolgokat, ha kések.
Sajnos igazam lett, éjfél volt már, mikor Láhr András, Dolák Sali Róbert, Pethő Zsolt és Szászi Móni a színpadra lépett. Ez a cselekedetük már önmagában elég volt ahhoz, hogy kitörjön a nevetés. Az előadás hullámzó volt. Voltak kifejezetten fárasztó, unalmas részei, de összességében a banda hozta a formáját. Sokat rögtönöztek, reagáltak a közönség beszólásaira. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is a diafilmvetítésnek és a Besenyő családnak volt a legnagyobb sikere. Az előbbi jóvoltából megismerkedhettünk Lackó Mackó tragikus történetével. A Besenyő család pedig fergeteges volt. Pethő Zsolt Margit a jelenet nagy részében a függöny felé fordulva rázkódott, Láhr András is kis híján hasra esett a nevetéstől jó néhányszor.
Sokat kellett rájuk várni, közben hideg is lett, de miután elgémberedett tagokkal pókmászásban lehömpölyögtem a kőfal oldalából, elégedetten állapítottam meg, megérte várni rájuk. Emlékezetesen, fárasztóan idióta előadás volt.
Napló, 2004