Egy férfi és egy nő fura kapcsolatáról szól William Mastrosimone A pulóvergyűjtő című darabja, melyet a napokban mutatott be a Komédium Színház Taub János rendezésében a Városi Művelődési Központban.
Az üres színpadi tér közepén egy ócska ágy áll, a háttérben pedig egy bedeszkázott ablak látható. Ebben a leegyszerűsített környezetben semmi nem vonja el a néző figyelmét Rose (Kerekes Éva) és Cliff (Gáspár Sándor) találkozásának történetéről. Rose egy amerikai város cukorkaboltjában dolgozik, Cliff pedig kamionsofőrként járja az országot. Cliff betéved a cukorkaboltba, megismerkedik a lánnyal, aki beleegyezik, hogy a férfi hazakísérje. A nézők akkor kapcsolódnak be a történetbe, amikor megérkeznek Rose lakásába. Az előadás pergősen indul, csak úgy repkednek a poénok a Gáspár Sándor által kitűnően megformált kamionsofőr szájából. Rose-on kívül hamarosan mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a férfi nem azért vásárolta fel a fél boltot, mert annyira édesszájú, pusztán egy kellemes este reményében csapódott a lányhoz. Beszélgetésük nyomán az is kiderül, hogy ez a két ember két teljesen külön világ, nem találják az egymáshoz való kapcsolódási pontot.
Az egyetlen, ami közös bennük, az a magányosságuk, s a bennük rejlő mérhetetlen félelem, amely meggátolja őket abban, hogy bárkit is közel engedjenek magukhoz. Cliff két lábbal áll a földön, nem érdekli a kultúra, irtóztatja a romantika, untatja a költészet és meglehetősen közönséges. Ezzel szemben Rose nem iszik, nem dohányzik, nem káromkodik, javíthatatlan romantikus, aki egy kertes házról, az óceánról és az igaz szerelemről álmodozik. Őket nézve az emberben óhatatlanul is megfogalmazódik a kérdés: – Mit akarnak ezek egymástól?
S hogy erre a kérdésre nem kapunk igazán érthető választ, az nem a színészek hibája, maga a darab marad meg a felszínen. Bár megcsillantja a tartalmi elmélyülés lehetőségét, végül mégis igazodik a kommersz amerikai filmek dramaturgiájához: a nézőt kevéssé megrázó szituáció drámaiságát a mindent rózsaszín életigenléssel beborító happy end oldja fel. A durva kamionsofőr és a naiv, érzékeny fiatal lány végül egymás karjaiba omlik. A néző pedig boldogan tapsol és igyekszik elhallgattatni magában a még mindig benne motoszkáló kérdéseket, melyekre a szerző elfelejtette vagy tán nem is akarta megadni a választ: vajon van-e kiút a keserű magányosság mégis oly megnyugtató biztonságából? Hogyan lehet egy kapcsolat reményében ledönteni a bennünk kialakult védelmi mechanizmusok korlátait?
Napló, 2005