Vasárnap már délután minden völgyfaluban mindenki erről beszélt. Arról, hogy éjfélkor Kispál és a Borz koncert lesz Monostorapátiban. Arról, ki, honnan és hogyan fog odajutni. Aztán este tizenegy óra körül megindult a menet Monostorapáti felé.
Busszal, stoppal vagy gyalogosan, tömegek igyekeztek céljuk felé. Apátiban a völgymunkások már kérdezés nélkül terelték a szabadtéri színpad felé az embereket. Odaérve a Súgóban írtaknak megfelelően mindenki leheveredett a fűre, hiszen arról volt szó, ez egy csöndes-ülős koncert lesz. Éjfelet ütött már az óra, hosszú nap volt mögöttünk, nem is esett rosszul leheveredni egy kicsit a fűben, megpihenni, erőt gyűjteni az előttünk álló bulihoz. Mert buli azért lesz biztosan, ki látott már tánc és tombolás nélküli Kispál koncertet?
Aztán elkezdték. Már ekkor gyanakodtam. Egymás után jöttek a lassú tempójú számok. Lovasi most sem hazudtolta meg magát, dőltek belőle a poénok, a hangja különösen megnyugtató és halk volt. Szórványos tánc kezdődött a széleken, de ők sem voltak igazán elszántak. A földön ülők közül egyre többen dőltek el és tették a fejük alá kis motyójukat. Aki nem bóbiskolt, az a körülötte ülőkkel beszélgetett. Időnként gyors pillantásokat vetve a színpad felé, hogy ellenőrizze, a Kispál még a helyén van-e, aztán felvette újra a társalgás elejtett fonalát.
Elszántan ültem, vártam a bulit. Nem sokkal később azon vettem észre magam, hogy a szemem lassan lecsukódik, a fejem lebillen. Én is elfeküdtem hát, bámultam a fejem fölött világító ezernyi csillagot. Közben lágy zene szólt, Lovasi jellegzetes hangja duruzsolt, de az is lehet, hogy csak én éreztem annak. Úgy tűnik, maga Lovasi is a saját hatása alá került. Többször elrontotta a szöveget, egy dalt a közepénél abbahagyott, mondván ez mégsem olyan jó szám, játszana inkább valami mást. Majd egyszer csak vége lett, a zenekar elköszönt és levonult a színpadról. Valahol a tömegben felhangzott egy erőtlen „Vissza!”, mások még mindig a földön ültek vagy feküdtek. Majd az emberek szép nyugisan felkászálódtak a földről és elindultak hazafelé.
Hát, ez tényleg egy csöndes-ülős koncert volt, de nem baj. Ez is a Kispál volt. Ezért is szeretjük.
Napló, 2004