Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos lépett fel a Batsányi János Általános Iskola adventi hangversenyén a napokban Tapolcán. A két zenésszel a Kaláka együttes töretlen népszerűségéről, a versek megzenésítéséről beszélgettünk, és arról, zavaró-e, hogy még mindig összekeverik őket az emberek.
– A Kaláka együttes 1969-ben alakult. Azóta eltelt több mint harminc év, nagyot változott a világ, de az együttes népszerűsége máig töretlen. Mivel magyarázható mindez?
Gryllus Dániel: – Ennek az lehet az egyik oka, hogy a mi együttesünk biztos alapokról indult. Mivel mi Vilmossal testvérek vagyunk, nálunk a családi háttér is azonos, de az együttes többi tagjával együtt mindnyájan a Lorántffy zenei általános iskolába jártunk, s az itt kapott Kodály-féle zenei nevelésnek köszönhetően közös a zenei anyanyelvünk. Másrészt pedig a költemények éneklésének sosem állt gátjául az idő, nem zavart semmilyen politikai rendszert a tevékenységünk.
– Önöket nem pusztán a munka köti össze, sokkal inkább a vérségi kötelékek. Ez nem vált olykor a munka kárára? Hogyan tudnak együtt dolgozni?
Gryllus Vilmos: – Mivel Dániel lett az együttes vezetője, így bizonyos értelemben a főnökömmé vált, és ez magában hordozta annak a veszélyét, hogy átalakul a kapcsolatunk. Ez szerencsére nem így történt.
Gryllus Dániel: – Abban, hogy Vilmos egy időre kivált a zenekarból és Levente Péterrel, valamint Döbrentey Ildikóval gyermekműsorok készítésébe kezdett, nem számított a testvéri kapcsolat. A Kalákához való későbbi visszatalálásban azonban segített.
– Habár évtizedek óta jelen vannak a zenei életben, még most is előfordul, hogy összekeverik önöket. Hogyan szoktak erre reagálni?
Gryllus Dániel: – Ez valóban így van, az emberek sajnos figyelmetlenek. Többször volt már abban az élményben részem, hogy odajött hozzám valaki és azt mondta: “Vilmos, én olyan nagy tisztelője vagyok önnek! Nem adna egy autogramot?”
– Ilyenkor mit csinál?
Gryllus Dániel: – Ilyenkor nem kezdek el magyarázkodni, az túl bonyolult lenne. Állandóan a másik munkájához gratulálnak nekünk az emberek. Az az igazság, hogy nem csinálunk ebből nagy ügyet, hiszen boldogan felvállaljuk egymás munkásságát.
– Hogyan születik meg a vershez a dallam? Mitől lesz sikeres és eredményes ez a munka?
Gryllus Dániel: – Vannak olyan versek, amiket pofon egyszerű dallammal ellátni. Sokan bele is esnek ebbe a csapdába, pedig a gyors munka nem hozza meg a gyümölcsét. A verset tulajdonképpen hordozza a dallam, s ha ez így van, akkor a dal nyomán maga a vers is ismertebb lesz. Ez a mi munkánknak egy szép mellékhatása.
Gryllus Vilmos: – Van olyan zenész, aki nem igazán jó zeneszerző, de jó előadóművész, és a zenét egyfajta eszközként használja a vers tolmácsolásához. A legfontosabb, hogy mindig a versnek kell előtérben lennie, a zene célja a mű értelmezése. Erről Kányádi Sándor számunkra nagyon megtisztelően egyszer azt mondta, hogy más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtjuk át a verset a hallgatóknak.
– Sok külföldi fellépést vállalnak, és olyan távoli országokban is megfordultak már, mint Argentína, Brazília vagy éppen Japán. Hogyan énekelnek egy más anyanyelvű és más kultúrájú közönség számára?
Gryllus Dániel: – Ilyenkor inkább a zenei hatást helyezzük előtérbe, és sok népzenei feldolgozást is játszunk. Az előadó személyisége ettől még nem változik meg, a zenében nem mindig a szövegen van a hangsúly. Biztosan ön is ismer olyan külföldi előadót, akinek szereti a zenéjét, de nem érti, hogy miről énekel.
– Nemrégiben a szarajevói koncertjük után ellopták a zenekar mikrobuszát, benne az összes koncertfelszerelésükkel. Sikerült már pótolni a hiányt?
Gryllus Dániel: – A Szabad-e bejönni Betlehemmel? című adventi műsorunk turnéja tart éppen, eközben történt ez a kellemetlen eset. Ami a leginkább pótolhatatlan, az a sofőr mikrobusza, de a hangszerek közül is van néhány, amit nehéz lesz újra beszerezni. Vásároltunk azóta új hangszereket, ezen kívül kaptunk másik Betlehemet és jelmezeket is. Nagy bosszúság ért minket, de a munka nem áll meg, hiszen tizenhét fellépésünk van még hátra.
Napló, 2003