A zalaegerszegi vagy a székesfehérvári színház közönsége már évek óta ismeri, de az átütő ismertséget a tavalyi Sziget reklámban megformált karakter hozta meg a számára. Azóta Janklovics Péter visszatérő fellépője a Comedy Central műsorainak. Az a fajta komikus, aki civilben is rendkívül szórakoztató és elárulta, hogy nem csak a poén kedvéért játssza meg magát: tényleg rettenetes lámpaláza van.
– A Sziget reklám után egy csapásra bekerültél a köztudatba.
– Igen, nem sokkal azután felhívtak az egyik internetes portál készítői, hogy a „celebhatározóba” adjam meg az adataimat, s akkor majd lehet szavazni, hogy mennyire vagyok népszerű. Később megnyugodva konstatáltam, hogy mindössze négy szavazatot kaptam, úgyhogy még nem veszélyeztetem Kiszel Tünde helyét.
– Azért gondolom volt a Sziget reklámnak ennél komolyabb hatása is az életedre.
– Igen, ennek köszönhetem, hogy leszerződtem a Dumaszínházzal és csinálhatom a stand up comedyt. Akik hallottak korábban, mindig bíztattak, hogy foglalkozzak vele, de őszintén szólva lusta voltam komolyan venni. Több interjúban is elmondtam akkoriban, hogy én szoktam néha stand up-ot csinálni. Amikor ezt Litkai Gergely megtudta, elhívott a Comedy Centralba. A reklámnak ez volt a legnagyobb hozadéka, ennek örülök a legjobban.
– Mi vonz ebben a műfajban?
– Ha a III. Richárdban te vagy a III. Richárd, akkor is nagyon kis százalékban múlik rajtad a siker. A stand up-ban azt szeretem, hogy csak magamra vagyok utalva, bár ugyanez a hátulütője is. Nagyon kell közben koncentrálni, oda kell figyelni a közönség rezdüléseire.
– Amikor láttalak élőben, úgy tűnt és mondtad is, hogy lámpalázad van. Tényleg izgulós vagy?
– Igen, és egyre jobban. Színházban, amikor bemutatónk van, ugyanezt érzem. Elképesztően pokoli érzés, amikor az ember hallja, hogy közeledik az a rész, amikor be kell lépnie a színpadra. Mindig olyankor gondolkozom el rajta, hogy miért nem lettem autószerelő? Őt valószínűleg nem veri le a víz, ha lengőkart kell cserélnie. Ilyenkor annyira látszik rajtam, hogy izgulok, hogy volt, amikor a kollégák megkérdezték, most el fogok ájulni? Mondtam, hogy nem, én így szoktam kinézni, mielőtt bemegyek. Aztán ez szerencsére premier után elmúlik. Viszont a stand up-nál állandó.
– Borzasztó lehet így fellépni. Nem mazochizmus ez?
– Én inkább a szenvedélybetegséghez hasonlítanám. Tudja az ember, hogy nem jó, de ha meg nincs, akkor hiányzik.
– Milyen szerepeket játszol a színpadon?
– Szerencsétleneket.
– Akkor III. Richárd sose leszel?
– Voltam a III. Richárdban harmadik hírnök. Tényleg mindig vicces szerepeket kapok, de én ezt nagyon szeretem. A nézők többnyire valakinek a nyomorán nevetnek, az az ember azért vicces, mert valami baja van. Ha valakinek valami baja van, azt lehet, hogy vicces nézni, de neki magának nem az, ezért komolyan kell játszani. Ha elpoénkodom, hiteltelenné válik, úgyhogy azt gondolom, hogy egy vicces szerepet semmivel sem könnyebb eljátszani, mint egy komolyat. Sőt, talán még nehezebb. Egy tragikus szerepnél nem fognak felzokogni a nézőtéren, de ha nem nevetnek ott, ahol kellene, az nagyon kellemetlen. Viszont, ha jól csinálom, azonnal ott van a visszajelzés, ami számomra egy hatalmas előre vivő erő. Akkor már tényleg elfelejtem a nyűgjeimet és csak a játékra koncentrálok. A közönség szeretete hatalmas erő.
RTV-tipp, 2010