Juhász Előd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetörténész tagozatán szerzett diplomát. Nevét elsősorban mégsem zenetörténészként, hanem mint a Zenebutik című népszerű televíziós műsor vezetőjeként jegyezte meg az egész ország. Juhász Előd a napokban Tapolcán részt vett a Kocsis Albert hegedűművész tiszteletére rendezett emlékesten, ekkor beszélgettünk pályájának indulásáról, a Zenebutikról és arról, mivel tölti a napjait manapság.
– A Zeneakadémiáról miként vezetett az útja a Magyar Televízióhoz, hogyan született meg a Zenebutik?
– A Zeneműkiadó Vállalatnál eltöltött egyévnyi gyakornokoskodást követően a Magyar Rádióhoz vitt az utam, ahol aztán tizennyolc évig készítettem zenei műsorokat, portrékat, riportokat. Emellett 1977-ben Csiba Lajossal útjára indítottuk a Petőfin a Zeneközelben című műsort, amely huszonöt éven át élt és működött. Tulajdonképpen ez tekinthető a Zenebutik elődjének. 1981-ben aztán átcsábultam a Magyar Televízióhoz, mivel nagyon érdekesnek és izgatónak találtam ezt az új közlési formát, aminek a segítségével még több emberhez találhattam utat. A Zenebutik 1981 októberétől 2002 januárjáig 266 adást élt meg, de az eltelt több mint húsz évben a műsor koncepciója változatlan maradt. A műsor célja mindig is az volt, hogy pergő ritmusban, változatos egymásutánban, műfaji korlátok nélkül vigyen közel zenei érdekességeket, újdonságokat a nézők minél szélesebb táborához. A Zenebutik később a Satelit TV-n, majd idén nyárig a Hír TV-n jelentkezett, jelenleg azonban anyagiak hiányában szünetel, de látok reményt a mihamarabbi folytatásra.
– Milyen szerepet töltött be a Zenebutik a kezdetekkor a televíziós műsorok között, és hogyan változott meg ez a szerep napjainkra?
– A hatvanas évek végén egy évet töltöttem el Amerikában Ford-ösztöndíjjal, és az ott szerzett tapasztalataimat itthon sikerült kamatoztatnom. Mielőtt ideért volna Amerikából a divat, én már tudtam, hogy akkor lesz igazán jó ez a műsor, ha gyors egymásutánban sok mindent meg tudok mutatni benne, lehetőleg újdonságokkal tűzdelve. Mondhatni szisztematikusan mutattuk be az új tehetségeket és lassanként kialakult a műsor légköre, amelyben mindig újszerűség vibrált. Jóleső érzéssel azt mondhatom, ha a Zenebutik elmúlt húsz évére visszatekintek, abban az elmúlt két évtized zenei élete híven tükröződik. A televíziós csatornák és műsorok gyarapodása hatással volt a Zenebutikra is, hiszen a zenei adókkal nem tudunk vetélkedni, és nem is akartunk soha. Ezért a Hír TV-n futó Zenehídban már kizárólag komolyzenével foglalkoztam. Ilyen értelemben a műsor a maga nemében egyedülálló, ugyanis komolyzenei hírműsor egyik csatornán sem megy. A Zenebutik jellegzetesen hazai produktum, a kereskedelmi televíziókban és nemzetközi viszonylatban sem találtuk eddig mását.
– Hogyan készültek az egyes adások, és egyáltalán mennyire volt ez a műsor költséges?
– Mivel a Zenebutik mindig belső gyártású műsor volt, alacsony költségvetéssel dolgoztunk, ezen kívül szerencsére több támogatót is szereztünk az idők folyamán. A videoklipekhez például ingyen jutottunk hozzá. A hanglemeztársaságok mindig kaptak promóciós klipeket, ezeket aztán minden ellenszolgáltatás nélkül bocsátották a rendelkezésünkre. Az emberi oldalról nézve pedig elmondhatom, hogy a Zenebutik összeállítása mindig örömteli és könnyű munka volt. Szerencsésnek érzem magam, mivel számomra a munkám mindig egyben a hivatásom és a hobbim is volt. Nagyon szeretek utazni, itt erre is lehetőségem nyílt, hiszen bejártuk az egész országot. Mindig a szépet igyekeztünk bemutatni, körbejártuk a városok nevezetességeit. Idővel kitekintettünk külföldre is, erre épült a műsor másik pillére, a Zenehíd. Lehetőség szerint teljes adással jelentkeztünk Berlinből, Szabadkáról, Újvidékről, Ungvárról, Bécsből, de többször felbukkantak sorozatunkban Délkelet-Ázsia országai is, hiszen kultúrájuk kimeríthetetlenül gazdag. Néhány ország kivételével végigpásztáztuk egész Európát, és igyekeztünk mindig friss és érdekes zenei információkat továbbadni. Büszke vagyok rá, hogy olyan hazai és külföldi kiválóságok tisztelték meg műsorunkat, mint Ferencsik János, Cziffra György vagy Leonard Bernstein, Placido Domingo, Jose Carreras és még sokan mások.
– Nemcsak a Zenebutik volt népszerű a nézők körében, hanem a Gálvölgyi János által készített paródia is. Ön mit szólt mindehhez?
– Gálvölgyi János nagy tehetséggel emelte ki a rám jellemző modorosságokat, gesztusokat, de ez soha nem volt bántó. Én nagyon örültem neki, hiszen ez is egyfajta rangot adott a műsoromnak, ezért az első paródia megjelenése után meg is hívtam Gálvölgyit a műsoromba.
– Zenetörténészként került a média világába, de eredetei szakmájához is hű maradt, hiszen több száz zenei recenzió, publicisztika és tanulmány fűződik az ön nevéhez, emellett megjelentetett könyvfordításokat is.
– A Zeneakadémián el kellett döntenem, hogy tudományos vagy népszerűsítő munkát fogok-e végezni, és hozzám ez utóbbi állt közelebb. Az elméleti írásokat aztán a lehetőségek és az egyéni érdeklődés sugallta. Véleményem szerint azért emlékeznek ma is annyian a Zenebutikra, mert érezni lehetett, hogy ami ott elhangzik, az csak a jéghegy csúcsa, és mély szakmai tudás áll mögötte.
– Említette, hogy a Zenebutik anyagi háttér hiányában szünetel. Mivel telnek hát a napjai?
– A húszéves évfordulóra könyvet jelentettem meg Villanófényben a Zenebutik címmel az adások legemlékezetesebb pillanatairól. Most a kötet folytatásán dolgozom. Szeretném megszólaltatni mindazokat a tágabb értelemben vett sztárokat, akik kiemelkedtek a műsorból, emellett az elmúlt évtizedek külföldi tapasztalatai is bekerülnek az albumba.
Napló, 2003