Amikor legutóbb találkoztunk, éppen lezárult a Zenebutik történetének televíziós korszaka, a műsor több mint két évtizedét feldolgozó könyv trilógia megírása pedig még csak elképzelés volt. Volt hát miről beszélgetnünk Juhász Előddel, hiszen nemrégiben már az akkor még csak tervezett sorozat harmadik kötete, a Zenehíd – hazafelé is megjelent.
– 2002 januárjában volt a televízióban az utolsó Zenebutik adás. Ezzel lezárult számomra egy húszéves periódus. Abban, hogy kialakíthassak magamnak egy új „életteret”, sokat segített többek között a Szépművészeti Múzeum is, és nemcsak azzal, hogy a könyvbemutatók helyszínéül szolgált – eleveníti fel az elmúlt időszakot Juhász Előd. – Örömmel engedtem a testvérmúzsa hívásának, így immáron öt éve én vagyok az egyik gazdája a Szépművészeti Múzeum zenei programjainak.
– Milyen programok ezek?
– Csütörtökönként este tíz óráig van nyitva a múzeum, nagyon sok tárlatvezetés közül lehet választani, és – ezért a Múzeum+ elnevezés – vannak különleges, úgynevezett plusz programok is.
– Nemcsak a múzeumi munka töltötte ki az elmúlt éveket. Mi indította arra, hogy könyveket írjon? Hogyan tagolódik a sorozat?
– Szerencsés együttállás az, amikor valakinél a hivatás, a hobbi, a munka és a lehetőség összefonódik. Hálás vagyok a sorsnak, hogy velem ez megtörtént. Úgy próbálom meg viszonozni, hogy mindezt a sok élményt és tapasztalatot továbbadom. Az Amerikai zenehíd az első kötet, ez az Észak-, Közép- és a Dél-Amerikában szerzett zenei és más emlékekkel, élményekkel foglalkozik. A Zenehíd – a világ felé Amerikán kívüli országokhoz kapcsolódó interjúkat, benyomásokat kínálja, míg a Zenehíd – hazafelé kötetben többek között megidézem a saját főiskolás életem legendás professzorait, de nem maradnak ki a nagy ikonok sem, mint például Ferencsik János vagy Simándy József. Ez egy „gyűjtőkönyv”, amiben múlt, jelen, a megérkezés és egy picit a jövő lehetőségei is benne vannak. Nagy öröm számomra, hogy mindazt, amit a munkám során átéltem, ilyen formán is meg tudom osztani.
– Kínálja magát a kérdés: van három lánya és tőlük született hat unokája is. Van-e a családban valaki, aki továbbviszi a zenei örökséget?
– Mindhárom lányom tanult zenét, de egyikőjük sem választotta hivatásul. Talán ebben benne van az is, hogy a gyerek szemében mindig a szülő a példa, de én nem voltam jó példa ebből a szempontból. Rengeteget dolgoztam, éjjel-nappal, itthon és külföldön, keveset voltam velük otthon. Az unokáknál még nem lehet tudni, merre fordul majd az érdeklődésük, hiszen még nagyon kicsik.
– Jó önre nézni. Érződik, hogy tele van energiával, mondanivalóval. Mik a tervei a továbbiakban?
– Köszönöm, örülök, hogy ezt mondja. Igen, valóban vannak elképzelésem. 2011-ben lesz a Zenebutik megszületésének a harmincadik évfordulója. Erre az alkalomra szeretnék egy albumot összeállítani. Nem művészi fotókat keresek, hanem „megállított pillanatokat” idéznék, amik valamiért érdekesek, olykor értékesek lehetnek.
– Huszonöt évig tartott a Csiba Lajossal közös rádióműsora. Több mint húsz évig futott a Zenebutik. Hogyan tudott mindettől, különösen a Zenebutiktól, elszakadni?
– Ezeket úgy kellett elengedni, ahogyan az ember a saját gyermekeit elengedi. Mindent beleadtunk, nagyon szerettük, még ma is boldogan csinálnánk, de tudomásul kell venni, az élet gördül tovább… Viszont, ami érték, ami izgalmas és előhívható, azt ilyen-olyan formában meg kell örökíteni. Ezért születtek a könyvek.
Napló, 2009