Közel negyven éven át foglalkozott zenetanítással, pályájának több mint felét idei évi nyugdíjazásáig a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola cselló tanáraként dolgozta végig. Kovács Tamás a közelmúltban a Veszprém Megyei Önkormányzat Közoktatásért szakmai díját vehette át több évtizedes munkásságának elismeréséül.
Kaposvári kisiskolásként fogott először csellót a kezébe, majd a pécsi zeneművészeti gimnáziumban folytatta tanulmányait és gordonka tanári képesítést szerzett. Tanári pályája egy kis Somogy megyei falu általános iskolájában indult, majd évekig a barcsi zeneiskola tanára volt, innen került Tapolcára. A Járdányi Pál Zeneiskola akkoriban még a helyi gimnáziumban működött, csak később költözött az intézmény önálló épületbe. Kovács Tamás szívesen emlékszik vissza a tapolcai évekre, elmondása szerint rengeteg szép élménnyel gazdagodott itt az elmúlt húsz év során. A tanítás mellett ő maga is több hangversenyen szerepelt. Az iskola igazgatójával, Kendeh Gusztávval, valamint, Tihanyiné Orosz Saroltával alkotott triójuk tíz éven át aktív részese volt a város kulturális életének, de tagja volt a Musica Buffa régizene együttesnek is.
Az iskola tanárai nagyszerű közösséget alkotnak, ennek is köszönhető, hogy Kovács Tamás nyugdíjazása óta sem tölti tétlenül otthon ülve a napjait. Fáradhatatlanul dolgozik a zeneiskola történetének a feldolgozásán, valamint az ő jóvoltából, az intézmény immáron hatodik éve önálló honlappal rendelkezik. Első számítógépét egy külföldi fellépésért járó honoráriumból vásárolta a nyolcvanas évek elején, azóta is szívesen és nagy hozzáértéssel használja fel iskolatörténeti munkájához a számítástechnika igen csak nagyot fejlődött vívmányait. Nyugdíjba vonulása alkalmából például egy digitális fényképezőgéppel ajándékozta meg saját magát. Az általa megkezdett munkába idővel kollégái is bekapcsolódtak, Haga Kálmán hangfelvételeket készít, Orbán Melinda és Németh Erzsébet pedig a szövegeket írják. Közös munkájuk nyomán aztán minden évben elkészül egy CD, amin rögzítik az elmúlt év fontos eseményeit, de készült kiadvány az iskola fennállásának harmincéves évfordulójára, valamint az ifjúsági fúvószenekar húszéves jubileumának alkalmából is.
Kovács Tamás nagyon örül a nem várt szakmai elismerésnek, de úgy véli mindez a munkatársak, az iskola érdeme is, hiszen mindvégig biztosították munkájához a nyugodt hátteret. Az ember természetesen nem azért dolgozik, hogy kitüntessék, de mindenképpen jól esik ez az elismerés a pálya végén. Mint ahogy jó érzés számára az is, hogy a zene szeretetét lánya is örökölte, és csellótanárként az örökébe lépett. Nem csoda hát, ha hároméves unokája már szintén megfertőződött a zene szeretetével, idővel belőle is zeneiskolai növendék válik majd. Zenetanárként is az a tapasztalata, hogy azok a szülők, akik valaha jártak zeneiskolába vagy szeretik a muzsikát, beíratják a gyereküket zenélni. Véleménye szerint mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy kipróbálja magát ezen a területen. Lesznek, akiknek idővel más irányba fordul az érdeklődésük, de szép számmal vannak olyanok is, akik aztán megmaradnak ezen a pályán. Az mindenesetre biztos, hogy a zene valami olyan lélekemelő dolog, ami elmondhatatlanul nagy segítséget jelent a mindennapi életben.
Napló, 2003