Zongoraművésznek készült, majd elcsábította a színészi pálya. A világ legfiatalabb Fantomjaként robbant be a hazai köztudatba a Madách Színház művészeként. Posta Victor pályájának eddigi alakulásáról, az álmairól és legújabb szerepéről is beszélt lapunknak.
– Ha valakinek több mindenhez is van tehetsége, az egyrészről szerencse, másrészről viszont felelősség, hogy a tehetségét ne tékozolja el. Hogyan választott a zongoraművészet és az énekesi, színészi karrier között?
– Igaz, valóban nagy felelősség dönteni arról, hogy mihez kezdjen az ember az életével, de az én esetemben ez annyival volt könnyebb, hogy a zene, az ének és a színészet egymásra épülnek. Ötéves koromban írattak be a szüleim zongorázni. A színház iránti szerelem 14 éves koromban lobbant fel bennem, amikor bekerültem a Légy jó mindhalálig című musicalbe Debrecenben. Az, hogy végül a színészetet választottam, Bázelban dőlt el, miután felvettek a Zeneakadémiára, zongora szakra. 22 éves voltam, amikor kiválasztottak Svájc legnagyobb musicaljének, a Space Dreamnek a főszerepére. Onnantól kezdve egyfolytában színpadon vagyok.
– Egy helyütt azt nyilatkozta, hogy kalandvágyból ment ki Svájcba. Lehet, hogy én vagyok túl merész, de én 18 évesen nem úgy képzeltem el a vad kalandjaimat, hogy elmegyek Bázelbe a Zeneakadémiára.
– A kalandvágy akkor kapott el, amikor felvettek. Akkoriban itthon már elindultam egy színházi vonalon, és énekelni tanultam Toldy Máriánál. El kellett döntenem, hogy mindezt itt hagyom-e a bizonytalanért. Nem beszéltem németül, nem ismertem kint senkit, nem volt kitől segítséget kérni – nagy kihívás volt az egész helyzet. Szerencsére jól sült el, életem legszebb hat éve volt, amit Svájcban töltöttem.
– Miért döntött úgy, hogy hazajön?
– Azzal, hogy eljátszottam a Space Dream főszerepét, megcsináltam a legnagyobb dolgot, amit Svájcban ezen a téren lehetett. Szerettem volna továbblépni, ezért döntöttem úgy, hogy felvételizem a Színház és Filmművészeti Egyetemre. A döntésemben az is szerepet játszott, hogy tudtam, ha nem végzem el a színművészetit, csak úgy beállítok Svájcból, soha egy meghallgatásra sem fognak behívni. Másrészt az volt vonzó, hogy az egyetemen erős prózai képzést is adnak.
– Régóta vágyott színésszé válni. Milyen érzés volt, amikor az álom teljesült, és felvették az egyetemre?
– Az igazán nagy álom akkor teljesült, amikor a Space Dream főszerepét eljátszhattam. Azóta sem éreztem ennél nagyobb boldogságot az életemben. Viszont a színművészeti az elején csalódás volt, amiben valószínűleg az is közrejátszott, hogy hat év után nem volt könnyű hazaköltözni. Hiányzott a kint megszokott precizitás. De aztán az utolsó két évben rengeteget tanultam az iskolában a szakmáról.
– Friss diplomás színészként, 28 évesen a legfiatalabb Fantom volt a Madáchban. Azóta is itt dolgozik?
– A Vámpírok bálja az egyetlen külsős produkcióm, másra időm sem lenne, hiszen a Madáchban szerencsére folyamatosan foglalkoztatnak. Most éppen egy új darabot próbálunk, szeptember 25-én lesz a Spamalot bemutatója. A darab a Gyalog Galopp című film musical változata, és Sir Galahad szerepét játszom benne. Ez egy nagyon merész vállalkozás, bár a Broadway-on nagy sikere volt, azzal a veszéllyel számolni kell, hogy kétféle ember létezik: aki szereti a Monthy Pytont és az, aki nem. Átmenet nincs. Szerencsére Magyarországon nagyon sokan szeretik.
Napló, 2009